Erdéllyel ismerkedtek a Zsoldos diákjai

Erdélyben járt a nyáron a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 40 tanulója 4 tanár kíséretében. Június 28-tól július 1-ig kirándultak a gyerekek, az Apáczai Közalapítvány támogatásával.

A „Határtalanul” című pályázaton nyert 1.265.000 forintot az iskola, amelyet utazásra és szállásköltségre fordíthattak – tájékoztatott Pintér Etelka igazgató. A kirándulás célja volt, hogy a tanulók személyesen is megismerkedjenek a határainkon túli magyarlakta települések életével. Egy előkészítő óra keretében szó volt a trianoni békeszerződés következményeiről, a terület-elcsatolásokról, amelyek következtében az ott élő magyarok a mai államhatáron kívülre kerültek.

 

p6285112_529_20101028101636_782.JPG

 

A gyerekek képet kaptak Románia, azon belül az erdélyi települések természeti viszonyairól, oktatási, kulturális és politikai körülményeiről a rendszerváltás előtti és utáni időszakra vonatkozóan. Az igazgató hozzátette: kiemelkedő fontosságú volt a tanulók magyarság-tudatának erősítése, toleráns és együttműködő magatartási készségeinek fejlesztése is.

 

 

Forrás: Csongrád Megye Online - www.csongradmegye.com

bt