40. születésnapját ünnepli a Csongrád megyei iskola
A szentesi Zsoltos Ferenc Középiskola és Szakiskola 40. születésnapját ünnepelte, melyet egy kétnapos programsorozattal tettek emlékezetessé.
Elsősorban arra akarják felhívni a figyelmet, hogy ma Magyarországon hiány van a szakképzett munkaerőből, így a szakképzésnek nagyon fontos szerepe van. A fennállásának évfordulóját ünneplő intézményben zászlót és emléktáblát avattak és Zsoltos Ferenc Emlékérmeket adományoztak.
Dr. Ordobina László is részt vett a Csongrád megyei ünnepségen, melyen beszédében a szakképzés fontosságáról beszélt és arról, hogy új szakmák bevezetését tervezik az OKJ-s képzések rendszerébe.
Dr. Ordobina László is részt vett a Csongrád megyei ünnepségen, melyen beszédében a szakképzés fontosságáról beszélt és arról, hogy új szakmák bevezetését tervezik az OKJ-s képzések rendszerébe.

Emléktáblát avattak a szentesi Középiskolában
Dr. Orbán Imre az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke az életen át tartó tanulásról beszélt és arról, hogy az életben a sikerek eléréséhez magas szakmai tudásra és erkölcsi kiállásra van szükség.
Az oktatásban fontos lenne, hogy nagyobb figyelmet kapjon a szakképzés, hiszen jelenleg Magyarországon szakemberhiány van a munkaerőpiacon. Ennek oka az is lehet, hogy a fiatalok előnyben részesítik az érettségit adó képzéseket a szakképzéssel szemben. Ennek a megváltoztatásához szemléletváltásra lenne szükség.
-BT-
(Forrás: csongrad-megye.hu)
Csongárd megye online - csongradmegye.com