Több százan voltak a lengyel-magyar barátságnapon Csongrád megyében

A Csongrád Megyei Önkormányzat szervezte a Magyar-Lengyel Barátság Napját melyre Lengyelországból és Magyarországról is több százan érkeztek.
A programsorozat és a március 23-án megrendezett Barátságnap lebonyolításában részt vett a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Szegedi Tudományegyetem és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is. A hivatalos ünnepségen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök is, aki beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon fontos a magyar-lengyel barátság és az. A köztársasági elnök fontosnak tartja, hogy a fiatalok is nyissanak egymás felé és ápolják a két nemzet közötti kapcsolatot.

Lengyel-magyar barátságnap Csongrád megyében
Magyar Annak a Csongrád megyei közgyűlés elnöke is beszédet mondott a Barátság Napon


A rendezvényen részt vett Bronislaw Komorowski a Lengyel Köztársaság elnöke. Az lengyel az évszázadok óta tartó magyar-lengyel barátságról beszélt és arról, hogy fontos tenni azért, hogy ez a barátság a jövőben is fennmaradjon. Már hagyomány, hogy a barátságnapon az előző évi szervező átadja a barátságot jelképező vándorzászlót az adott év szervezőjének, aki egy évig őrzi azt. Dariusz Jaworoskitól, Pozan helyettes polgármesterétől Magyar Anna a Csongrád megyei közgyűlés elnöke és dr. Zakar Péter alelnök vette át a vándorzászlót.

Faültetés az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban
Schmitt Pál és Bronislaw Komorowski egy-egy tölgyfát ültettek, mely a bartáságot jelképezi


Az ünnepség keretében Schmitt Pál Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományoztaTadeusz Kaczor, Magyarország tiszteletbeli főkonzulja részére, valamint a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Csúcs Lászlóné, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke részére. Bronislaw Komorowski, a Lengyel Köztársaság elnöke a Lengyel Érdemkereszt arany fokozata elismerést - adományozott Csáki Bélának, a DARFÜ Nonprofit Kft. önkormányzati kapcsolattartójának. Az ünnepséget követően a két államfő egy-egy tölgyfát ültetett az Árpád-emlékmű mellett, melyet a jövőben az Ópusztaszeri Általános Iskola diákjai gondoznak majd.

-BT-