Térfigyelő kamerák vigyáznak Földeák biztonságára

A felét már felállították annak a nyolc térfigyelő kamerának, melyekkel rongálásokat és egyéb bűncselekményeket kívánnak megelőzni Földeákon. A biztonsági rendszer kiépítésére a település lakónak adományaiból nyílt lehetőség.
Az eset előzménye, hogy idén nyáron fiatalok egy csoportja obszcén falfirkákkal rongálta meg a Csongrád megyei falu harminc épületét. A rendőrség egy nap alatt kézre kerítette az elkövetőket, ám a település lakói szerint ezzel nem szűnt meg a veszélye annak, hogy a jövőben hasonló esetek történjenek. Emiatt adománygyűjtő akcióba kezdtek, melynek eredményeként 1,8 millió forint gyűlt össze, ebből pedig nyolc térfigyelő kamerát sikerült eddig megvásárolni. A biztonsági eszközök közül négyet a bevezetőút mellett helyeztek el, melyekkel a bejövő és kimenő forgalmat tudják ellenőrizni, a maradék négyet pedig a település központjában állítják majd fel.

cson2.jpg

Földeák település látképe

A földeáki térfigyelő kamerák éjszaka is kiváló minőségű képeket tudnak rögzíteni, melyekről akár egy autó rendszáma is leolvasható. A tervek szerint év végéig mind a nyolc kamera a helyére kerül, melynek működtetési-, karbantartási- és esetleges javítási költségeit is a település önkormányzata állja majd.

-W-