Gyermekvédelmi Konferencia Csongrád megyében
1300 szakember részvételéve tartották meg az I. ÁGOTA Országos Gyermekvédelmi Konferenciát Csongrád megyében.
A Konferenciát az ÁGOTA alapítvány szervezte, melyhez segítséget nyújtott a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Csongrád Megye Önkormányzata is. A gyermekvédelmi konferencia fő célja, hogy rámutasson arra, meg kell találni a gyermekvédelem területén az egyensúlyt az állam, az egyház és a civil szervezetek közötti fenntartói felelősségben.
Az önkormányzat hatékonyabb feladatellátást szeretne megvalósítani az egyház közreműködésével. A politikus hozzátette: az együttműködés alapját az egyházmegye modern, az európai uniós szabványoknak is megfelelő akkreditált pedagógiai programterve jelenti, amely garancia a magas színvonalú feladatellátásra.

A konferencia résztvevői megtöltötték a Dómot
A felelősséget nem egy szervezetnek kell vállalni, a cél a felelősségek megosztása. Magyar Anna a Csongrád megyei közgyűlés elnöke is tartott előadást a rendezvényen, ahol elmondta, a gyermekek jelene és jövője mind az egyház, mind pedig az önkormányzat számára egyaránt fontos.

Magyar Anna, Csongrád megyei közgyőlés elnöke is tartott előadást a koferencián
Az önkormányzat hatékonyabb feladatellátást szeretne megvalósítani az egyház közreműködésével. A politikus hozzátette: az együttműködés alapját az egyházmegye modern, az európai uniós szabványoknak is megfelelő akkreditált pedagógiai programterve jelenti, amely garancia a magas színvonalú feladatellátásra.
-BT-
(Forrás és képek: csongrad-megye.hu)
Csongárd megye online - csongradmegye.com