Francia és magyar összefogás Csongrád megyében
Együttműködési megállapodást írt alá a francia Finistère és Csongrád megye első embere, melyben a két megye közötti kapcsolat építésének fő irányvonalait fektették le.
A két megye 2011 és 2013 között gazdasági, energetikai, kulturális, ifjúsági és szakképzési területen kívánja bővíteni az eddigi együttműködést. Az együttműködés megvalósításához Európai uniós pályázati forrásokat szeretnének igénybe venni. A legfontosabb közös terv a megújuló energiák nagyobb arányú felhasználása. A régiók együttműködését az Európai Unió is támogatja, így az összefogással nagyobb eredményt lehet elérni, mondta Magyar Anna a Csongrád megyei közgyűlés elnöke.

Aláírta a megállapodást a két testvérváros képviselői
A két testvérmegye természeti adottságai is hasonlóak, így a mezőgazdaság területén is tudják erősíteni egymást, sőt a mezőgazdaságban termelődött egyes melléktermékek is felhasználhatók megújuló energiaként, amiben szintén nagy lehetőség rejlik. A 15 éves testvérmegyei kapcsolat ideje alatt is már sok közös program valósult meg gazdasági, egészségügyi, oktatási és kulturális területen, a mostani együttműködéstől pedig további jó eredményeket várnak.
-BT-
(Forrás és képek: csongrad-megye.hu)
Csongárd megye online - csongradmegye.com