Csongrád megyében a Nemzeti Összefogás Napját Ünnepelték
Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő is részt vett a Csongrád megyei Önkormányzat és a Rendezvényház Nonprofit Kft. által szervezett megemlékezésen.
A június 4-én tartott Nemzeti Összefogás Napján a 91 évvel ezelőtt aláírt békediktátumra emlékeztek, melyen kihangsúlyozták, hogy ez a nap nem gyásznap hiszen a magyarokkal történt tragédiából előnyt tudtunk kovácsolni és megerősödött az ország. Deutsch Tamás beszédében kihangsúlyozta, hogy egy nép jövőjét nem a múltja dönti el, hanem az, hogy vállaljuk-e a ránk háruló feladatokat, kivesszük-e a részünket a nemzetépítésből hiszen a lehetőség a szebb és jobb jövőért előttünk áll.
A megemlékezés végén a politikai, civil és társadalmi szervezetek is elhelyezték virágaikat a kopjafánál, ezt követően pedig az eltelt 91 év emlékére meggyújtottak 91 szál gyertyát.

Politikai és civil szervezetek is elhelyezték az emlékezés virágait a kopjafánál
Beszéde végén hozzátette, hogy a sorsunk egymás kezében van. Össze kell fogni annak érdekében hogy egészséges, gyarapodó nemzetet teremtsünk.
A megemlékezés végén a politikai, civil és társadalmi szervezetek is elhelyezték virágaikat a kopjafánál, ezt követően pedig az eltelt 91 év emlékére meggyújtottak 91 szál gyertyát.
-BT-
(Forrás: csongrad-megye.hu)
Csongárd megye online - csongradmegye.com