Csongrád megyében 7 járást fognak kialakítani 2013-tól
2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi kormányhivatal kezdi meg működését. Csongrád megyében 7 járást fognak kialakítani.
A Magyar Közlönyben megjelent a 2013. január elsejétől működő járási hivatalok székhelyét és illetékességi területét tartalmazó lista.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerint "a járások és a járási székhelyek kialakításának alapelve az volt, hogy a megyék határaihoz igazodva az állampolgárok számára biztosítsa az államigazgatási szolgáltatásokhoz való gyors és könnyű hozzáférést, és a jelenleg létező ügyintézési helyszínek lehetőség szerint maradjanak meg".
A tárca tájékoztatása szerint minden egyes járásszékhelyen lesz járási hivatal, amely a megyei kormányhivatalok szervezeti egységeként működik majd. A kormányrendelet tételesen rögzíti az egyes járási hivatalok székhelyéhez tartozó településeket is.
A fővárosi és megyei kormányhivatal kormánymegbízottja a képviselő-testületi határozatot - az átsorolásban érintett járási hivatalok vezetőinek, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal véleményének a csatolásával - küldi meg a közigazgatás szervezéséért felelős miniszternek.
MTI/MCOnet

Csongrád megyében 7 járást fognak kialakítani