Uniós fejlesztésekről egyeztettek a csongrádi polgármesterek

A menedzserszemléletű gondolkodás, és az innovációs gazdálkodás a térség fejlődésének kulcsa  – szögezte le Kakas Béla a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének balástyai fórumán.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerdán Balástyán tartott fórumot, ahová Csongrád megye településeinek polgármestereit, az önkormányzatok képviselőit hívták meg. A találkozót minden évben megrendezik, ezúttal a MANORKA projekt (MAgyar NORvég KApcsolatok) eredményeiről és a járási hivatalok közötti kapcsolatokról, az aktuális önkormányzati ügyek tárgyalásáról értekeztek, és nem utolsó sorban a 2014-20 közötti európai fejlesztési időszak önkormányzatokat érintő lehetőségei kerültek terítékre. A 2007-2013-as pénzügyi ciklusban több mint 4000 Csongrád megyei pályázatot támogatott az Európai Unió, ez számadatokra lebontva annyit tesz, 327 milliárd forintnyi gazdaságélénkítő segítségben részesült a dél-alföldi megye. A legfontosabb beruházások közé tartozik az M43-as gyorsforgalmi út, Szeged elektromos tömegközlekedésének fejlesztése, valamint az ELI lézeres kutatóközpont.



A közgyűlés elnöke


Kakas Béla emlékeztetett: 2013-ban elkészült, rá egy évre pedig el is fogadták a megye integrált területfejlesztési programját (röviden ITP), melyben a települések meghatározták fejlesztési elképzeléseiket. A tervek költségei 40-50 milliárd forintra rúgtak, azonban az ITP 2.0 egyfajta kiválasztási kritérium alapján 5 megyespecifikus prioritásra és 13 egyéb intézkedésre szűkítette az álmokat. Csongrád megyének a megyei jogú városok forráskeretével összesen 73 milliárd forint áll rendelkezésére.


Szegedma / MCOnet