Óvodafelújítás Hódmezővásárhelyen

Átadták a felújított Klauzál óvodát Hódmezővásárhelyen, a beruházás az óvoda- és iskolafelújítási program keretében valósult meg. Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter az átadáson hangsúlyozta, hogy nincs olyan település az országban, ahol ne lenne óvoda- vagy iskolafelújítás ezekben az években.

Elmondta, hogy a a kormányzat országszerte igyekszik támogatni minden olyan helyi kezdeményezést, amely célja az oktatást, nevelést szolgáló épületek korszerűsítése. Hozzátette, hogy hamarosan az országban az összes, gyermekek által használt oktatási intézmény megújul. Kifejtette, hogy egészen a családalapításig támogatja a gyerekeket a kormány, mivel Magyarország számára a legfontosabb a megszületett gyermek, a róla való gondoskodás, hiszen a nemzet számára ők jelentik a jelent és a jövőt is.

 

Teljesen felújították Hódmezővásárhelyen a Klauzál utcai óvodát

Teljesen felújították Hódmezővásárhelyen a Klauzál utcai óvodát

 

Cseri Tamás önkormányzati képviselő elmondta, hogy 2010 óta megújult Hódmezővásárhely kezelésében álló összes óvoda és iskola, szociális, egészségügyi intézmény, vagy jelenleg zajlik a rekonstrukció, illetve annak előkészítése. A városbabn másfél év alatt 564 millió forintból tizenegy óvoda épülete újul meg, komfortosabb és modernebb környezetet biztosítva 890 óvodás számára. A felújítások keretében megvalósul valamennyi tagintézmény energetikai korszerűsítése, akadálymentesítése, de fejlesztik az oktatási és foglalkoztató eszközöket is.

 

/T.D.