Nemzeti értékekről vetélkedő diákoknak

A Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása” című felhívásra nyújtotta be a Csongrád Megyei Önkormányzat a „Legyél otthon a nemzeti értékben!” című pályázatot, ami támogatást nyert el.

A támogatás lehetőséget nyújt egy három fordulós vetélkedő megrendezésére a diákság számára. A játékban a megye összes érintett iskolája, 4 fős általános iskolai felső tagozatos és középiskolás csapatokkal vehet részt, melynek célja, hogy minél szélesebb körben megismerjék a hungarikumokat és a nemzeti értékeinket.

 

 vetélkedő

Az első helyezettek és felkészítő tanáraik értékes ajándékokat vehetnek majd át

 

Az első két forduló az interneten zajlik, ahol a hungarikumokhoz, nemzeti értékekhez kapcsolódó kvízkérdésre kell válaszolni. A döntőbe öt felső tagozatos és három középiskolás csapat jut. A döntőre 2017. január 13-án kerül sor az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol interaktív vetélkedőn vesznek részt a diákok, illetve a zsűri értékeli az általuk készített plakátokat és logóterveket. A Földművelésügyi Minisztérium egy országos döntőt is tervez a megyei győztes csapatok között.

 

/T.D.