Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége

2016-tól Szeged helyett Hódmezővásárhelyen működik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Csongrád megyei kirendeltsége. Gyuricza Csaba, az MVH elnöke a helyszínen tartott 2015. január 7-i sajtótájékoztatón elmondta: a kirendeltség az ország egyik legimpozánsabb és legszebb hivatali épületét birtokolhatja Hódmezővásárhelyen.

Almási István Hódmezővásárhely polgármestere elmondta: a kirendeltségnek helyet adó épületet a helyi zsidóság adakozásából 1893-ban emelték. A hitközség székhelye mellett az épület kereskedelmi, vendéglátóipari és kulturális funkciókat is ellátott. Az épületben 1957-től a helyi zeneiskola működött. Miután az oktatási intézmény a belvárosba költözött, az önkormányzat új funkciót keresett az épületnek.


\"\"


Az MVH új hivatali épülete - mintegy egymilliárd forintból, részben pályázati támogatással újították fel és bővítették egy szárnnyal.


Az MVH Magyarország egyik legnagyobb olyan intézménye, amelynek működése a vidéken élők számára meghatározó. Csaknem 1800 munkatársa évente 600-800 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás felosztásáért felelős - közölte Gyuricza Csaba elnök. A budapesti központi egységek mellett a hivatal minden megyében működtet kirendeltséget, zömében a megyeszékhelyeken. A Csongrád megyei kirendeltség a vidékfejlesztési területen regionális feladatokat is ellát, a Békés és a Bács-Kiskun megyei ügyfelek kiszolgálását is elvégzi. A kirendeltség Csongrád megyében 37 ezer ügyféllel áll napi kapcsolatban, számukra 2015-ben mintegy 40 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki, amelyet több tízmilliárd forintnyi Békés és a Bács-Kiskun megyei vidékfejlesztési forrás egészített ki - mondta a szakember.


MTI / MCOnet