Lázár János Csongrád megyében beszélt a kormány csatornázási terveiről

 

Két évnyi megfeszített munkára van szükség, ahhoz, hogy az ország teljesítse az 500 lakosúnál nagyobb települések szennyvízhálózatának kiépítését kötelezővé tevő uniós előírást.

\"Lázár
Erről beszélt Csongrád megyében Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Elmondta:  400 milliárd forintot fordít az ország hazai és uniós forrásokból erre a célra.


Az államtitkár közölte azt is, hogy a kormány számba vette azokat a településeket, ahol a szennyvízhálózat fejlesztésére van szükség. Döntött arról is, hogy ezekhez a beruházásokhoz pályáztatás nélkül biztosít támogatást.


Az államtitkár úgy fogalmazott, minden kormánynak külön figyelmet kell fordítani az ország keleti részén található településekre, amelyek lemaradása látványos. Ezért a 2014 és 2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban több forrást szeretnének ide koncentrálni.

 

MTI/MCOnet