Csaknem 70 kiállító a szegedi állásbörzén

A Szegedi Tudományegyetem állásbörzéje a régió legnagyobb munkaerőpiaci rendezvénye, melyen csaknem hetven kiállító mutatkozik be.

Az eseményre az egyetem gyakornoki helyet kereső hallgatóit, leendő friss diplomásait és minden olyan, már szakmai tapasztalattal rendelkező érdeklődőt várnak, aki kíváncsi arra, hogy jelenleg milyen nyitott pozíciókat kínálnak a munkáltatók. A kiállítók között regionális cégek, az ország legnagyobb multinacionális és hazai vállalatai, munkaerő-közvetítők és egyéb szolgáltatók egyaránt szerepelnek.

 

Csaknem 70 kiállító a szegedi állásbörzén

A régió legnagyobb munkaerőpiaci rendezvényén csaknem hetven kiállító mutatkozik be

 

Az állásbörzét hagyományosan felkészítő programok előzték meg, többek között előadásokra került sor, illetve a hallgatók az egyetem egy-egy ma már hírnevet szerzett korábbi hallgatójának pályaútját ismerhették meg. Az állásbörzén adják át az SZTE Alma Mater Díjat is, amelyet a Szegedi Tudományegyetem öregdiák szervezete minden évben azon cégnek ítél, amely az SZTE-vel szoros tudományos, szakmai kapcsolatot ápol és kiemelt foglalkoztatója a Szegeden végzett hallgatóknak.