Biogazdasági konferencián vett részt Kakas Béla

Ötödik alkalommal rendeztek nemzetközi biogazdasági konferenciát a lengyelországi Łódźban, melyen Csongrád megyét Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke képviselte.

Kakas Béla előadást is tartott, melyben nem csak a megyét mutatta be, hanem a biogondolkodás iránti elkötelezettséget is, amely a mezőgazdasági termeléstől kezdve a megújuló energiaforrások hasznosításáig tart. Csongrád megyét az Európai Unió délkeleti kapujaként mutatta be, kiemelte az agrárium szerepét és a minőségi helyi termékeket.

 

Biogazdasági konferencián vett részt Kakas Béla

Kakas Béla előadásában hangsúlyozta a biogondolkodás iránti elkötelezettséget

 

Felvázolva a biogazdaság lehetőségeit, kitért a napenergia hasznosítására, a geotermikus energiára, valamint a számítógép vezérelte üvegházas bio-paradicsomtermelésre. Hangsúlyozta, hogy a  Csongrád megyei Terület- és Településfejlesztési Program fejlesztéseiben több energetikai jellegű beruházás és napelemes fűtéskorszerűsítés valósul meg. A látogatás során szándéknyilatkozatot is aláírt a partnerség erősítéséről, valamint annak Vajdaság és Temes, illetve Arad megye irányába történő kiterjesztéséről.

 


/T.D.