Betonelemgyártó-üzem épül Nagytőkén

Betonelemeket gyártó üzemet épít a Molcza Kft. a Csongrád megyei Nagytőkén, 1,5 milliárd forintból.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség  országgyűlési képviselője a fejlesztés helyszínén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a jelentős kormányzati támogatással megvalósuló beruházás munkahelyet teremt a településen és a környékben élőknek, és adóbevételt is jelent a falu számára. Bár a térségben a mezőgazdaság szerepe a meghatározó az iparnak is helye van ezeken a településeken - hangsúlyozta. Majzik Imre, a Molcza Kft. fejlesztési vezetője elmondta, a cég 2015-ben kezdett bele saját finombeton receptúrák fejlesztésébe, részben új technológiájú, látszóbeton-elem készítése érdekében. Hozzátette: az elmúlt években saját forrásból 100 millió forintot fordítottak erre a kutatás-fejlesztésre.

 

Betonelemgyártó-üzem épül Nagytőkén - fotók: delmagyar.hu

 

Az új, ezer négyzetméteres daruzott gyárcsarnokban a kidolgozott saját eljárással az előregyártott látszó betonelemek teljes palettáját elő tudják állítani. Az akár csupán fél centiméter vastagságú lap- vagy falburkolatok időtállóak, színezhetőek és emellett felületük megmunkálása is a gyártás során történik majd - közölte a szakember. Az egy műszakban húsz embert foglalkoztató üzemben a tesztgyártás a tervek szerint még az év végén elindulhat. A Molcza Kft. 2012-ben alakult, építőipari kivitelezői feladatok ellátására, elsősorban beton felhasználásával. 2014-ben a magyar magántulajdonban álló cég tevékenységi köre építőipari kutatás-fejlesztéssel is bővült. Egy 750 millió forintos projekt során a vállalkozás olyan hanggátló téglát fejlesztett ki, amely más megoldásokhoz képest lényegesen kisebb tömegű, így a födémeken bárhol elhelyezhető, ezzel komoly szabadságot biztosít a tervezőknek. A cég egy jelenleg folyó innovációs projektjében - a Budapesti Műszaki Egyetem kutatóival együttműködve - ultrakönnyű acélvázon alapuló könnyűbeton adalékú épületrendszerek fejlesztésén dolgozik. Az újrahasznosított polisztirol felhasználásával készített betonelemek köbméterenkénti tömege csupán 200-250 kilogramm, hőszigetelő képessége pedig rendkívül jó.