A Csongrád Megyei Közgyűlés is foglalkozott a Kalmár-jelentéssel

Kibővíti a magyar diplomácia mozgásterét a kisebbségvédelem területén a Kalmár-jelentés. A dokumentumról, amelyet nemrégiben fogadott el az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, a Csongrád Megyei Közgyűlés április 25-i ülésén is szó volt.

A jelentést Kalmár Ferenc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő állította össze. A dokumentum kapcsán a brassói születésű politikus korábban úgy fogalmazott: 2003 óta „leült” a kisebbségvédelem kérdése, és az ET is csak elvétve foglalkozott a témával. A politikus úgy látja, nem akkor kell rátérni erre a kérdéskörre, amikor már robban. Hozzátette: 2012-ben vetődött fel, hogy kezdeményezik, készüljön egy átfogó jelentés a témában, miután több konzultációt folytatott például Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével.

 

Németh Zsolt a Kalmár-jelentésről



A Kalmár-jelentés szól többek között a területi autonómia-megoldások gyakorlatba való átültetéséről, utal a kollektív kisebbségi jogok jelentőségére, és olyan, a magyar diplomácia számára is fontos elvárásokat fogalmaz meg, mint a hivatalos nyelvhasználat, a speciális oktatási intézményrendszer létrehozása, valamint a szabad kisebbségi média biztosítása.

 

Csongrád Megyei Önkormányzat/MCOnet