A szegedi betegszállítóknak annyira nincs meg az üzemeltetéshez szükséges anyagi hátterük, hogy a hónap közepén már hitelből kell tankolniuk.
A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos állományába 2012. január 1 - től már közel négyezer jelentkezőt regisztrálta.
Szegeden 2013 elején indul a Extereme Light Infrastructure vagyis az ELI építése, mely Magyarországon kívül és Romániában és Csehországban épül.
Tíz héten keresztül volt látható a Csontváry - kiállítás szegedi Móra Ferenc Múzeumban és Szentesen is.
Elfogadta a közgyűlés a Szegedi Közlekedési Kft. által javasolt változásokat, így hamarosan új menetrend lép érvénybe Szeged tömegközlekedésében.
Több éven keresztül tartó városrehabilitációs folyamat veszi kezdetét a jövő évtől Szegeden. A több milliárd forintos beruházás elsősorban a megyes...
Új ecsetgyár nyitotta meg kapuit november 10 - én Szegeden. A Főkefe Nonprofit Kft. üzemének tizennyolc dolgozója közül tíz megváltozott munkaképes...
Benépesülhet az évek óta kihasználatlanul működő szegedi Móricz - ház. Szent István tér és a Szent Mihály utca sarkán helyet foglaló épület falára ...
Nyílt napot rendeznek a Szegedi Nemzeti Színházban október 26 - án, szerdán. A Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett eseményen bárki próbár...
Kétnapos vasútmodell - kiállítást rendeztek a szegedi Karolina Gimnáziumban. Az eseménnyel a nemrég elhunyt kiváló modellkészítőre, Domonkos András...
Komplex rehabilitációs programot indít a Szegedi Tudományegyetem. A cél, hogy az agyvérzésen átesett emberek könnyebben térhessenek vissza a munka ...
Bár az idei évben elég kevés hosszú hétvége volt, jövőre 5 alkalommal is élvezhetjük a 3 napos pihenést.
Július 18 - án kezdődik és augusztus huszadikán ér véget az öt hetes közigazgatási szünet az államigazgatásban.
Több mint 24 ezer tonna e - hulladék kezelését szervezte meg tavaly az Electro - Coord Magyarország (ECM) Nonprofit Kft., amely ezzel közel 400 vel...
Nagy felháborodást okozott a múlt hét pénteki közgyűlésen a szegedi Szabadtéri Játékok promóciós anyagai között szereplő dokumentum, mely az önkorm...
Lezárult a szegedi Közlekedési Kft. vizsgálat melynek következtében az átvilágító bizottság úgy döntött, hogy feljelenést tesz az SZKT ellen nagy k...
Európai uniós támogatás segítségével újult meg a Szegedi Tudományegyetem központi épülete, így az egyetem nemzetközi hírnevéhez méltó központtá vált.
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezi a Simándy József Emlékversenyt a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara.
Csongrád Megyei Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. közös szervezésében családi és gyermekprogramokat rendeznek Szegeden a Móra parkban.
A napokban adták át szegeden azt a 4D - s ultrahangkészüléket, mely a tudomány jelenlegi állása szerint az egyik legmodernebb készülék.
Április 26 - ági fokozottan ellenőrzik a közutakon a kerékpárral közlekedőket Szegeden is, melynek elsődleges célja, hogy az egyre növekedő kerékpá...
Kedden került aláírásra Szegeden az a megállapodás, melyben az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem és a Gál Ferenc Hittudományi főiskola együttműkö...
Az idei éven száz rászoruló családban élő fiatal kap számítógépet a jó osztályzatért cserébe a Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítván...
Bár a szegedi alsó rakparton december óta ingyenesen parkolhatnak az autósok a Tisza áradása miatt eddig ezt nem lehetett kihasználni.
A Tisza vízszintje elérte azt a szintet, hogy elkezdődhetett a rakpart takarítása Szegeden.
A kormány az Új Széchenyi Terv keretében nyújt támogatást a Szegeden megvalósuló szuperlézer programra.
Az NFÜ vizsgálatot indított a szegedi új trolibuszok beszerzés körülményeinek kivizsgálása érdekében.
Átadták a Szegedi Tudományegyetem Juhász gyula Pedagógusképző Karának Interaktív Természeti Tudástárát, melyet uniós támogatás segítségével valósít...
Idén is népszerű volt a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nyílt napja, melyre rengeteg gimnazista és középiskolás ellátogatott.
A Fidelitas és a Fidesz szegedi szervezete közös játék - és adománygyűjtési akciót szervez Szegeden 2010.december 8 - 17 között a Szegedi Gyermekk...