Újabb fejlemények a hazugság-botrányban
Mint ismeretes, lebukott Szeged MSZP-s polgármestere, Botka László, mert hazugságon kapták. Mostanra viszont kiderült: nem következetesen, hanem össze-vissza hazudott. Pedig a szegediek már szeretnék tudni az igazságot a polgármesteri portré ügyében.
Első változat
Amint az a szegedma.hu szeptember 25-i cikkéből és a Délmagyarország 2009. szeptember 29-i számából is kiderül, Botka László a szeptember 25-i közgyűlésen még azt mondta: „rólam a város nem rendelt portrét, nem fizetett ki…”.
Második változat
Ennek ellentmondott a városháza szóvivőjének szeptember 25-én tett, illetve a városháza által szeptember 28-án kiadott nyilatkozat. Ezek szerint Botka csak utólag tudta meg, hogy a szakiroda megrendelte a portréját. „Amikor a polgármester értesült arról, hogy róla is rendeltek festményt, annak kihelyezését azonnal letiltotta, és a képet saját költségére megvásárolta” – tartalmazza a városházi közlemény.
Eltekintve attól az apró ténytől, hogy Botkának semmilyen alapon nincs joga utasítani az önkormányzat szakirodáinak munkatársait (hiszen azok munkáltatója a c. főjegyző), immáron a második városházi verzió is hazugságnak bizonyult.
Harmadik változat
A portré festője, Pataki Ferenc a szegedma.hu internetes portálnak ugyanis úgy nyilatkozott: „Amikor hetven százalékos állapotban volt a portré, egyeztettünk Botka Lászlóval, és a kéréseket pontosítottuk”. E szerint a polgármester a festmény elkészülte előtt is tudott a róla készülő portréról, tehát ő és sajtócsapata kétszeres hazugságba keveredett.
Ezt támasztja alá a szegedma.hu-n szeptember 29-én megjelent újabb cikk: ez az internetes előterjesztését idézi, mely szerint a város négy portré képkeretezését fizette ki (83 ezer forint értékben). A keretező, Kiszel attila állítja: ő bizony bekeretezte a Botka-portrét is. E szerint annak a festménynek a keretezését, amit Botka László hazavitt, az adófizetők pénzéből finanszírozták!
(A „képet” tovább színesíti, hogy ellentmondó hírek keltek szárnyra arról: létezik egy másik, a városházáról rendelt Botka-portré is, melyet Orr Gizella vitt vászonra)
Mindezek alapján a következő kérdésekre szeretnénk hitelt érdemlően – bizonyítékokkal alátámasztott – választ kapni:
* Ki rendelt portrét Botka Lászlóról?
* Hány portrét rendeltek Botka Lászlóról?
* Amint az a költségvetés első féléves teljesítéséről szóló beszámoló mellékletéből kiderült, kifizette-e a város az (egy vagy két) portré 150 ezer forintos költségét?
* Valóban fizetett-e Botka László a róla készült portréért – saját pénzéből – (egyszer vagy kétszer) 150 ezer forintot? Ha igen, hol erre a bizonyíték?
* Valóban az adófizetők pénzéből kereteztették-e be Botka László portréját, amit a polgármester otthon őriz, és nem hajlandó megmutatni senkinek?
A megfélemlített városházi apparátus, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, a nyilvánvaló polgármesteri hazugság és a legrosszabb időket idéző személyi kultusz érzése (portré festetése a hatalom első számú birtokosáról közpénzen) nem egy átláthatóan, demokratikusan működő város képét mutatják. Ennek ellenére a szegediekkel együtt bízunk abban, hogy ki fog derülni az igazság, és végre hitelt érdemlő választ kapunk kérdéseinkre.
Haág Zalán és Kohári Nándor önkormányzati képviselők,
Fidesz-KDNP-frakciószövetség, Szeged

-kt-
Szóljon hozzá!