Tudományos parkot fejlesztenek Szegeden

1,7 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány a szegedi lézerközpont mellett létesülő tudományos park fejlesztésére. Az egykori szovjet laktanya területe 80 hektár.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a bejelentéskor hangsúlyozta, hogy a tudományos park nem működhet sikeresen az egyetem szoros kapcsolata nélkül. A korábbi laktanya állami tulajdonban és a Szegedi Tudományegyetem vagyonkezelésében van, első lépésként lőszermentesítik a területet és bizonyos épületeket lebontanak. Húsz hektárt egyetemi funkciókra szánnak, bővítik a jelenleg is meglévő kollégiumi férőhelyeket, inkubátorházat, illetve a műszaki oktatás, mérnökképzés számára alakítanak ki technológiai centrumot. A fennmaradó 60 hektárra alapvetően tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységgel foglalkozó vállalkozások betelepülését várják, elsősorban a járműipar, biotechnológia, orvostudományhoz kapcsolódó eszközfejlesztés, informatika területén.

 

Tudományos parkot fejlesztenek Szegeden a lézerközpont mellett

A tudományos parkban egy inkubátorházat is kialakítanak

 

A tervek előkészítésére 1,7 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá az SZTE számára a kormány - közölte Palkovics László, aki kormánybiztosként irányítja a fejlesztést. Hozzátette, hogy jövőre a park egyes területein, már az építési munkák is elkezdődhetnek. A szegedi egyetem az egyike azoknak a magyar felsőoktatási intézményeknek, amely ösztönzi hallgatóit, hogy ha jó ötletük van, arra hozzanak létre start-up vállalkozást. Egy meglévő felújításával részben ennek támogatására alakítanak ki inkubátorházat - közölte a kormánybiztos. A park - több más beruházással együtt - jól illeszkedik a Szeged-Hódmezővásárhely kiemelt gazdaságfejlesztési zóna elképzeléseihez.

 

MTI/T.D.