Nemzetközileg egyedülálló oktatási program indul Szegeden

Nobel-díjas professzor lesz az új kollégium vezetője.

A magyar kormány 200 millió forintot biztosít a egykori Bartók Béla Művelődési Központ épületének felújítására, ahol az MTA által kezdeményezett, a kormány által felkarolt kollégium otthona lesz. Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Kollégium tehetséggondozó program további 250 millió forintot kap a 2015-ös működési költségekre Emberi Erőforrások Minisztériumától. A bentlakásos akadémia otthona a Botka-féle városvezetés által nyolc évvel ezelőtt bezárt Bartók Béla Művelődési Központ Vörösmarty utcai épülete lesz. A patinás intézményt a pályázaton esélyes Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány fogja működtetni. A kollégium kialakítására a kormány 2 milliárd forintot szán.


\"\"


A kollégium leendő épülete


Hegyi Péter, az alapítvány titkára, a Szegedi Tudós Akadémia programigazgatója a pénteki szegedi közgyűlés előtt bemutatta az akadémia programját, melyhez hasonlóval egyetlen hazai felsőoktatási intézmény, vagy tehetséggondozó műhely sem rendelkezik. Hegyi elmondta: hazánkban 75 éve - éppen mióta Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetem rektora lett – nem volt példa rá, hogy egy Nobel-díjas tudós vezesse egy oktatási intézményünket.  A kollégium igazgatója ugyanis Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus lesz.


szegedma.hu / MCOnet