Nem a rászorulóktól, hanem a látványberuházásoktól kellene pénzt elvonni Szegeden
Nem fogadta el a Fidesz-frakció Botka László Szeged szocialista polgármesterének költségvetési módosító javaslatát, mert a módosítások leginkább a rászorulóktól vonná meg a támogatást.
Bohács Zsolt frakcióvezető pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a polgármester költségvetési megszorító csomagjában 200 millió forintot akar elvenni a leginkább rászoruló társadalmi csoportoktól. Ha elfogadnák a költségvetés módosítást a fogyatékkel élőktől, a gyerekektől, az oktatástól és az egészségügytől vennék el a támogatásokat.
A Fidesz szegedi frakcióvezetője kijelentette az lenne a megoldás, hogy a látványberuházásoktól vonnák meg a támogatást, nem pedig a rászorulóktól.

A polgármester költségvetési megszorító csomagjában 200 millió forintot venne ela leginkább rászoruló társadalmi csoportoktól
Nem jutna pénz az orvosi rendelők karbantartására, nem kapnának támogatást a fogyatékosügyi szervezetek és a város utánpótlás nevelése sem. Ezzel az intézkedéssel megszűnne a lakbér- és a lakáshoz jutási támogatás valamint a szociális és gyermektámogatási keret is.
A Fidesz szegedi frakcióvezetője kijelentette az lenne a megoldás, hogy a látványberuházásoktól vonnák meg a támogatást, nem pedig a rászorulóktól.
-BT-
(Forrás: fidesz.hu)
Szeged Online - szegedon.hu