Megtette első körét az új villamos Szegeden
Túl van a próbaúton a lengyel PESA Bydgoszcz SA által gyártott új villamos, amely Szeged 2-es vonalán fog járni. Az első kört pénteken tette meg a Swing Szeged típusú szerelvény.
Jerzy Berg, a PESA Bydgoszcz SA marketingigazgatója a bemutatón közölte, hogy a gyár százhatodik darabja az, amely most Csongrád megye székhelyére érkezett. Varsóban és Gdanskban is ilyenek viszik az utasokat, de természetesen minden szerelvényt egyedi igények szerint készítenek el.

Még 8 ilyen villamos fog májusig Szegedre érkezni.
Szeged önkormányzata félmilliárd forintos önrésszel és 4 milliárd forintos uniós támogatásnak köszönhetően vásárolt 9 darab új villamost, melyeket 2012 májusáig juttatnak el a városba. Botka László polgármester szerint a jármű egyedülállónak számít az országban olyan szempontból, hogy vidéken sehol máshol nincs ilyen alacsonypadlós szerelvény.
A PESA villamosoknak a közeljövőben még tízezer kilométert kell megtennie, hogy a forgalomba állításhoz szükséges minden vizsgálatot elvégezhessenek a szakemberek. A 30 méter hosszú járművek egyébként 209 utas szállítására alkalmasak, melyek 40 ülőhellyel, három fogóvázzal, hat oldalajtóval, valamint légkondicionálóval és utastájékoztató rendszerrel rendelkeznek.
-W-