Megkezdődik az 1-es villamos vonalának korszerűsítése
A munkálatok július folyamán a közművek kiváltásával kezdődnek el. Az 1-es vonalnak először a Kossuth Lajos sugárúti szakasza, a Rókusi végállomás és az Anna-kút között, illetve a Boldogasszony sugárúti szakasza, az Aradi vértanúk tere és a Szent Ferenc utca között újul meg.
Átépül két csomópont is: a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút kereszteződésében többsávos, jelzőlámpás speciális körforgalom létesül, a Boldogasszony sugárút és a Szent Ferenc utca kereszteződése pedig hagyományos körforgalommá alakul át.
A vágányzárra és a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút csomópontjánál a majdnem teljes útzárra augusztus végétől kerül sor, ezt megelőzően, a közműkiváltások időszaka alatt egy-egy sáv lezárására kell számítani az építési területeken. A villamos pálya felújítása és a csomópont a tervek szerint decemberre készül el, ekkor szűnik meg az útzár és a vágányzár.
Ezt követi majd 2010-ben a harmadik, belvárosi szakasz rekonstrukciója, az Anna-kút és az Aradi vértanúk tere között, és ekkor kerül sor az Indóház tér komplex átépítésére is. A teljes szerződéses futamidő, a jövő évi munkákat is ideértve, 2010 októberéig tart.
A munkálatok részleteikről, a pontos dátumokról a részletes tájékoztatás a következő hetekben történik.
További információ: www.ujpalyan.hu
Forrás: szegedvaros.hu