Megérkeztek a lengyel határőrök Szegedre


A 43 határőr a schengeni határ védelmében segít a magyar-szerb határszakaszon.

A schengeni külső határok védelme nélkül veszélybe kerül az európai jog, az igazság és a szabadság a belső területeken - mondta Pintér Sándor belügyminiszter november 6-án Budapesten, a mikor a Készenléti Rendőrségen fogadta szerb-magyar határszakasz védelmére érkezett lengyel határőröket. A miniszter a köszöntő után - a korábban Magyarországra érkezett cseh és szlovák rendőrökhöz hasonlóan - karszalagokat adott át a lengyel határőröknek, kérve, hogy ezzel teljesítsék szolgálatukat. Ezeket kifejezetten erre a célra terveztették. A karszalag közepén a \"V4\" felirat látható egy kék körben, amelyben csillagok utalnak az Európai Unió zászlajára, ezt pedig a visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - nemzeti zászlói veszik körül.  


\"Pintér


Pintér Sándor belügyminiszter karszalagot ad a Lengyelországból érkezett 43 határőr egyikének fogadásukon Budapesten, a Készenléti Rendőrségen 2015. november 6-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi


A lengyel határőrök 13 gépjárművel érkeztek, és rögtön folytatták is útjukat Szegedre, ahol a  Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában vettek részt eligazításon.


Migrációról szóló cikksorozat a Belföldihírek.com-on: 

Újra Európa védőbástyája leszünk?

Honnan jönnek, mi elől menekülnek a magyar határra érők?

A végvári rendszer most még nem kell az EU-nak

A határkerítésünk Európa lakmuszpapírja 

Hogyan védhetjük meg Európa külső határait? 

Miért szükséges a horvát határzár? 

Kinél marad a Fekete Péter?

- Nem példa nélküli a magyar kerítés az EU-ban

- Kemény szavak Brüsszelben


MTI/MCOnet