Kezdődik a vár ásatása
Az idén a régészek Szent Erzsébet templom nyugati bejáratát kutatják a szegedi várban. Az ásatás -csoportok számára- az idén is látogatható lesz.
Augusztus első napjaiban ismét elkezdődik a szegedi vár tervásatása a Móra Ferenc múzeum mögötti területen. Az elmúlt tíz évben a régészek feltárták az itt elhelyezkedő Szent Erzsébet Templom alapfalait, illetve a hozzá tartozó sírok egy részét. Az idén a gótikus templom nyugati -ahonnan a főhajóba lehetett lépni- bejáratát próbálják felkutatni a szakemberek.
A látogatók elől az idén sem lesz elzárva az ásatási terület. Előzetes egyeztetés alapján a csoportokba szervezett érdeklődők szakszerű vezetést kapnak és testközelből láthatják majd az egyetemi hallgatókkal megerősített régészek munkáját. Az idei feltárás előreláthatólag az ősz végéig tart.
Forrás: szeged.hu