H I R D E T É S

Szeged Vezető Hír

Jövőre 50 éves lesz a SZIN

Jövőre 50 éves lesz a SZIN

Augusztus 23-án kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok, amely jövőre ünnepli ötven éves fennállását. A fesztiválon többek között fellép Naughty Boy, az Enter Shikari, Inna, a Halott Pénz és a Tankcsapda.

A rendezvényen mindenki képviselteti magát, a rocktól az elektronikus és világzenén át a pop előadókig rengetegen színpadra lépnek. A koncerteken túl minden délután lesz Dumaszínház, idén több medencében is megmártózhatnak a látogatók a fesztivál területén és több tucat civil szervezet, egyesület, alapítvány és intézmény is felvonul játékaikkal és különféle ismeretterjesztő programjaikkal.

 

A sokszínű zenei műfaj mellett rengeteg program várja a Szegedi Ifjúsági Napokra látogatókat

A sokszínű zenei műfaj mellett rengeteg program várja a Szegedi Ifjúsági Napokra látogatókat

 

A rendezvény szervezői nemcsak hagyományaikra büszkék, hanem arra is, hogy a SZIN az egyetlen Greener Festival-díjas rendezvény Magyarországon; olyan kezdeményezésekkel hívják fel a figyelmet a környezetvédelemre és dolgoznak azon, hogy minimalizálják a fesztivál ökológiai lábnyomát, mint a tavaly nagy népszerűségnek örvendett jégpohár, az ehető kanál, a szalma szívószál, a re:kocsma vagy éppen a komposzt WC.