Folytatódik a szegedi science park kialakítása

Folytatódik a szegedi science park kialakítása, a kormány döntött arról, hogy öt projekt előkészítéséhez nyújt támogatást a Szegedi Tudományegyetemnek idén.

Bódis József, felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár elmondta, az egykori szovjet laktanya területén, az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont szomszédságában inkubátorházat, innovációs központot, látogatóközpontot, valamint járműipari kompetenciaközpontot alakítanak ki, és folyatódik az egyetem kollégiumfejlesztési programja. A felsőoktatási intézmény a beruházások előkészítésére és a villamosmérnök-képzés fejlesztésére 842 millió forintot kap - közölte az államtitkár. Hangsúlyozta, a science park kialakítása komoly stratégiai lépés, amely lehetővé teszi az SZTE számára, hogy elvégezze azt az innovációs tevékenységet, amelynek révén a régió gazdaságfejlesztésének motorja lehet. 

Az államtitkár elmondta, a kormány előzetes döntést hozott arról is, hogy minden támogatást megad a szegedi jogi kar központi, a hétfői vihar következtében használhatatlanná vált épületének helyreállításához. Az épület tervezett rekonstrukcióját, bővítését előrehozzák, az ehhez szükséges többletforrásról a kárfelmérés után döntenek.

 

Folytatódik a szegedi science park kialakítása

 

Fendler Judit, az SZTE kancellára ismertette: a science park kialakításának várható költsége meghaladja a 20 milliárd forintot. A 80 hektáros területen - kormányzati támogatásból - már megtörtént a lőszermentesítés és a tereprendezés. Az egykori laktanya viszonylag jó állapotban lévő épületeit hasznosítják. A tiszti épület rekonstrukciójával hozzák létre az inkubátorházat. Két laktanyaépületből már - a külföldi hallgatók között népszerű - kollégiumot alakítottak ki, a program két további ingatlan rekonstrukciójával folytatódik. Az innovációs központ laboratóriumainak felét a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ kutatócsoportjai használják majd - mondta Fendler Judit. 

A kancellár kitért arra is, hogy az egyetem a 80 hektáros terület mintegy negyedét hasznosítja majd oktatási és kutatási célokra. A fennmaradó területet a potenciális befektetők számára készítik elő.