Év eleji beszámoló Szegeden
A városháza dísztermében telt ház előtt tartotta meg csütörtök délután Botka László polgármester a hagyományos év eleji beszámolóját.
A jelenlévők a tavai év beruházásairól és az idei tervekről halhattak. A beszédet a városi televízió élőben közvetítette.

Botka László polgármester képe
A polgármester elmondta az M43-as első darabját március, a teljes sztrádát augusztus végén adják át. A Napfényfürdőt március elején nyitják meg, a belváros tavaszra, a Mars tér őszre újul meg, március végére pedig újra jár az 1-es villamos. „Most olyan helyzetet kell átélni, mint amikor egy család felújítja a lakását" – mondta, és további türelmet kért a szegediektől.

Szeged létszáma a tavalyi évben 6000-el nőtt meg
Továbbá kijelentette, hogy 6000-rel nőtt Szeged lélekszáma, elérte a 170 ezret, hogy a gazdasági válság ellenére 1 milliárd forinttal több folyt be decemberben helyi adókból, s 170 milliárd forint érkezett a városba pályázati forrásból.
-DS- MCOnet
Szeged Online - szegedon.hu