Együttműködés született az innováció jegyében

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország valamint két egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szent István Egyetem stratégiai együttműködést kötött a magyar innovációs ökosztisztéma javítása érdekében.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint az egyetemekkel megkötött együttműködések közvetlen átjárást teremtenek a tudomány, az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek a munkaerőpiacra. Jelentős lépésnek nevezte az egyetemekkel megkötött együttműködéseket, amivel elősegítik a kooperációt a szakirányú és szakinformatikai képzésekben, és partneri kapcsolatot jelentenek a kutatásokban és fejlesztésekben hazai, regionális és európai szinten.

 

Együttműködés született az innováció jegyében

Az ELI Lézerkutató Központ körül létrehozzák a kiemelkedő technológiát képviselő tudományos-innovációs központot

 

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora kiemelkedőnek nevezte azt, amit a digitális együttműködés terén nyújt a Telekom csoport az országnak. Ez az egyetem egyik első megállapodása, ami az intézmény szinte minden akadémiai és logisztikai területét érinti. A megállapodás nemcsak az egyetem, hanem a város és a régió szempontjából is kiemelkedő - mondta. Az együttműködés egyik eleme, hogy az ELI Lézerkutató Központ körül létrehozzák a kiemelkedő technológiát képviselő tudományos-innovációs központot, ahol már a tereprendezés zajlik - ismertette. A szövetség kiterjed a képzésekre is: tervek között szerepel közös, integrált oktatási, gyakornoki és ösztöndíjprogramok elindítása, illetve már meglévők átalakítása. Az egyetem új, informatikai-villamosmérnöki kart tervezi, melyhez az együttműködés szakmai hozzájárulást jelent - közölte.