Civilek a szegedi Holt-Tisza rehabilitációját indítványozzák

Aláírásgyűjtést indít három civil szervezet a szegedi Holt-Tisza lakott területen található szakaszának rehabilitációjáért - jelentette be a Fidesz helyi elnöke 2016. január 8-án a csongrádi megyeszékhelyen. Lehetséges megoldás, hogy leeresztik a vizet és kikotorják az iszapréteget, vagy kotróhajóval tisztítják meg a medret, majd vízinövények és halak telepítésével akadályozzák meg az iszap újratermelődését, a frissvíz-utánpótlást pedig átemelővel biztosítanák - mondta el a politikus.

Nógrádi Tibor sajtótájékoztatóján elmondta: a három kilométeres vízterület rehabilitációja nemcsak a környéken élők, hanem egész Szeged jövője szempontjából fontos. A körzet önkormányzati képviselői posztját is betöltő politikus felidézte, hogy a Szeged-Klebelsberg-telepi gáttól induló, a magyar-szerb határig tartó, 18 kilométeres holtágon az 1930-as évektől jelentős horgász- és strandélet volt, a folyószakasz öntözővizet szolgáltatott, csapadékvíz-tárolóként működött. 1967-től azonban a környező ipari üzemek és lakók szennyvizet, kertészek pedig termálvizet engedtek a holtágba. A meder teljesen eliszaposodott, a szúnyoglárva kivételével szinte minden élőlény kipusztult a vízből. A partszakasz olyan tagolt, hogy a szúnyogirtás szinte megoldhatatlan. Komoly problémát jelent, hogy a környéken megjelent a szúnyogok terjesztette szívférgesség, amely sok kutya pusztulását okozta, és a kórokozónak humán egészségügyi veszélyei is vannak - közölte a képviselő.


\"\"


A szegedi Holt-Tisza zsilipje


Nógrádi Tibor elmondta: a szegedi közgyűlés 2012 szeptemberében a Holt-Tisza rehabilitációját a 2014-2020-as időszak kiemelt beruházásai közé sorolta, a projekt azonban azóta kikerült a prioritások közül. Ezért három helyi civil szervezet - a Szeged-Klebelsberg-telepi Polgári Kör, a Szeged-Klebelsberg-telepért Alapítvány és a Holt-Tisza munkacsoport - aláírásgyűjtést kezdeményez, és arra kérik Botka László (MSZP) polgármestert, gondolja át a döntést, B. Nagy László megyei fejlesztési biztost pedig, hogy segítsen a munkálatokhoz szükséges mintegy kétmilliárd forint előteremtésében.


MTI / MCOnet