Bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát

Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatással kétszeresére bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát.

Rovó László az alapkőletételen elmondta, az évente százezer pácienst kezelő klinika több szakterületen is közép-európai ellátási központ. Az elmúlt években az intézményben ellátott betegek száma megduplázódott, az 1960-as években a gyermekgyógyászati klinika elkülönítő részlegeként kialakított épület méretében és megjelenésében sem méltó az ott folyó munkához - hangsúlyozta a professzor. Hozzátette, a jövőre elkészülő épületben 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a régió betegei, tanulhatnak a hallgatók, végezhetik munkájukat a klinika munkatársai.

 

Bővítik a szegedi fül-orr-gégészeti klinikát - képek: szeged.hu

 

Az új szárnyban kialakítandó cochleáris implantációs központban a jelenleginél sokkal jobb körülmények között tudják majd ellátni azt az évi hatszáz beteget, aki ilyen beavatkozáson esik át - mondta Rovó László, megjegyezve: a klinika a fejlesztésnek köszönhetően Európa egyik legjobb kutatás-fejlesztési központja lesz a hallásjavító implantáció területén. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja hangsúlyozta, rendkívül sok fejlesztés áll az intézmény előtt, ezek célja, hogy az egyetem munkatársai magas szintű oktató, kutató és gyógyító tevékenységüket a lehető legjobb infrastrukturális körülmények között végezzék. A tervezett beruházások közül a fül-orr-gégészeti klinika bővítése az első, amely a megvalósítás fázisába jutott. A beruházás keretében a háromszintes, 1124 négyzetméteres hasznos alapterületű új épületszárny földszintjén az ambulancia, első emeletén a műtők, második emeletén a kórtermek kapnak helyet. A kivitelezési munkákat a szegedi székhelyű KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végzi nettó 1,4 milliárd forintból.