H I R D E T É S

Szeged Vezető Hír

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója groteszk humorral és naiv lírával enged betekintést egy elképzelt európai meseország, Abszurdia lakóinak sajátos viszonyaiba.

Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője, a darab koreográfusa elmondta, az együttes történetében több produkció is akadt, amely ironikus hangvétellel, humorral reflektált a körülöttünk zajló élethelyzetekre, társadalmi problémákra. Az Abszurdia elképzelt társadalmi viszonyaiban ráismerhetünk saját magyar valóságunkra is. A darabnak nincs összefüggő cselekménye, az alkotók különböző szituációkat választottak ki, amelyek színpadra kerültek.

 

Abszurdia: a Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója

Egy jelenet az Abszurdia című produkció próbáján a szegedi Kisszínházban

 

Bár a darab összességében lesújtó véleményt fogalmaz meg, a táncosok megpróbálják ezt vidám csomagolásban előadni, erős, "elrajzolt" képi világot létrehozva. A fehérre festett arcú, kopaszra maszkírozott, fekete öltönnyel, erős sminkekkel "uniformizált" művészek a cirkusz hangulatát idézik meg, de mint egy jó bohóc, az igazsággal játszanak - fogalmazott Juronics Tamás. A darabot a március 1-jén, a Budapest Táncfesztiválon mutatják be a Müpában.

 

/T.D.