A múzeum előtt demonstrált a szegedi Jobbik
Először Rácz Tibor, a szegedi szervezet alelnöke mondott beszédet az összegyűlt tömegnek és a nagyjából két tucat gárdista sorfala mögött, akik nem egyenruhában, "csak" fekete bakancsban, fekete nadrágban és fehér ingben jelentek meg. Az alelnök aggodalmát fejezte ki a Magyar Gárda feloszlatása miatt. Szerinte a Magyar Gárda számos emberen segített, problémákat oldott meg, sosem bántott senkit és nem követett el bűncselekményt, azonban aggasztónak tartotta a gárdával szembeni fővárosi fellépést és a szervezet megszüntetését. Bencze József főkapitány alkalmasságát is megkérdőjelezte. Azt is hozzátette, ha a Jobbiknak módja lesz rá, felelősségre von mindenkit, aki felelőtlenül bánt az állami vagyonnal. Kritizálta a rendőrség fellépését a gárda és Vona Gábor elnök ellen, aki egy fél milliós támogatottságú párt első embere.
Rácz Tibor után Ö. Kovács Márton alelnök, majd Tóth Péter is beszédet mondott a múzeum lépcsőjén. A szegedi demonstráción szintén részt vett Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója és tiszteletbeli elnöke is. Toroczkai a szombati tiltakozáson is részt vesz majd. A szimpátiatüntetésen rendbontás nem történt.
Forrás: szeged.hu