Uniós forrásból újlt meg a Szegedi Tudományegyetem Bolyai épülete

A TIOP “Szegedi Egyetem Tudás-sétány továbbfejlesztése az élettudományi infrastukrtúra modernizációján keresztül” c. pályázat keretén belül felújított Bolyai Épület ünnepélyes átadójára került sor Szegeden.

\"Szegedi

A Bolyai Intézet a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának matematikai tanszékcsoportja. A huszadik század két kiemelkedő matematikusa, Riesz Frigyes és Haar Alfréd alapította 1921-ben. Az épületrekonstrukció az SZTE által elnyert 2,2 milliárd forintból, egy uniós pályázat részeként valósult meg, a költségekből mintegy 400 millió forintot fedezett saját forrásaiból a felsőoktatási intézmény.


Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár köszöntőjében elmondta: „A Bolyai Intézetben csak úgy érdemes és lehet oktatni, kutatni, dolgozni, ha elhisszük munkánk és tanítványaink révén összetartjuk nemzetünket, Európát, s a jövőt\". Dr. Szabó Gábor rektor kiemelte, a felújítások és a jelentős műszerbeszerzések jutatják el az SZTE oda, hogy nemzetközileg is jegyzett kutatóegyetem legyen

 


Fotó: sci.u-szeged.hu
Forrás: kormany.hu

-kt-