Thürmer Gyula a szegedi Kenderfonó előtt

A magyar nemzeti ipar megmentése mellett és a szegedi Kenderfonó lerombolása ellen tiltakozott Thürmer Gyula a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke a hajdani gyárépület előtt pénteken.
Forrnak az indulatok a szinte már teljesen elbontott szegedi Kendergyár körül, hiszen míg csütörtökön Dr. Oláh János fideszes képviselő tartott sajtótájékoztatót a Fidelitas-al közösen az épület Rigó utcai tömbjénél, addig pénteken Thürmer Gyula tette ugyanezt hasonló okból kifolyólag a Kenderbolt hajdani bejáratánál.



A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke egy maroknyi ember, mint később kiderült, néhány szimpatizáns és volt kendergyári dolgozó társaságában tartott sajtótájékoztatót pénteken. A pártelnök beszédében elmondta, azért jött Szegedre, hogy tiltakozzon, hiszen véleménye szerint a magyar nemzeti ipart az elmúlt két évtizedben teljesen tönkretették, melynek a szegedi kenderfonó egyik elrettentő, eklatáns példája. Thürmer szerint a hajdan virágzó szegedi textiliparból mára hírmondója sem maradt, teljesen megszűnt. A szegedi kendergyárat lebontják, ezáltal eltűnik az a hely is, amelyhez a magyar munkások és dolgozók számos nemzedékének emléke kötődik, beleértve a munkahelyeket is. Thürmer Gyula pártelnök elmondta, hogy a romboláshoz és a kendergyár megszűntetéséhez véleménye szerint Szeged város vezetése is tevékenyen hozzájárult.



A kommunista párt vezetője szerint a Fidesz jogosan tiltakozott a gyár lebontása ellen, azonban szerinte ez kevésnek bizonyult, hiszen nem akadályozta meg a rombolást. A pártelnök szerint a kulturális örökségünk megőrzése társadalmi ügy, akárcsak a nemzeti ipar megmentése.



Thürmer Gyula elmondta még, hogy álláspontja szerint a multinacionális vállalatokat vissza kell szorítani, meg kell adóztatni és Magyarországon protekcionista gazdaságpolitikát kell bevezetni. A multik megadóztatásából befolyó pénzeket pedig a magyar vállalkozásokra kell fordítani. Thürmer szerint újabb bevásárlóközpontokra nincs szükség, sem Szegeden, sem az ország más régióiban. A jelenlegi válság kezelésére a pártelnök a falvakban most üresen álló ólakba disznókat telepítene, hiszen mint elmondta, ha elindul a magyar állattenyésztés, az hozza magával a mezőgazdaság fejlesztését is.

Forrás: szeged.hu

 

-kt-

 

Szeged Online

Szóljon hozzá!