H I R D E T É S

Szeged hírek

Szoftverfejlesztő központ Szegeden

Szoftverfejlesztő központ Szegeden

Átadták az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházát, az ünnepségen Szijjártó Péter hangsúlyozta: már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, egy ország sikerének kulcsa, hogy milyen gyorsan sikerül átállni az új digitális ipari korszakra. Az EPAM az elmúlt négy évben szerepelt a Forbes magazin 25 leggyorsabban növekedő IT vállalatot összegyűjtő listáján, globális összevetésben az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő cég. Az új fejlesztőközpont segít megtartani a jól képzett, tehetséges fiatalokat, mivel az új munkahelyek fizetésben is versenyképesek.

 

Átadták az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházát

Az EPAM-nak 350 alkalmazottja van Szegeden, akik a dél-alföldi régió legmodernebb irodaházában dolgoznak

 

Vinkó Bence, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az EPAM tíz éve működik Magyarországon, ma több mint 1500 szoftverfejlesztőt foglalkoztat Szeged mellett Budapesten és Debrecenben. A szoftverfejlesztő cég 2008-ban 20 alkalmazottal 200 négyzetméteren nyitott irodát Szegeden, ahol az egyetemnek köszönhetően remekül képzett informatikai szakembereket találni. A vállalkozásnak a városban több mint 350 alkalmazottja van, nekik Szeged és a dél-alföldi régió legmodernebb irodaházába öt szinten, 6300 négyzetméteren magas színvonalú munkakörnyezetet biztosítanak az új irodaházban. 

MTI/T.D.