Nyolcezernél több új hallgató kezdheti el az új tanévet az SZTE-n

Várhatóan nyolcezernél is több új hallgató kezdheti el a tanévet a Szegedi Tudományegyetemen, a központi felvételi eljárásban a tavalyival csaknem megegyező számú, 5906 diákot vett fel az intézmény - közölte Rovó László rektor.

A most következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók jelenleg is folyó felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 8 ezer új hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n - mondta sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott, a Szegedi Tudományegyetem a nemzetközi rangsorok által is bizonyítottan meghatározó szereplője az ország felsőoktatásának. Az elmúlt száz évben Szegeden egységes egyetemi struktúra jött létre, ami alkalmas a továbblépésre és az erősebb nemzetközi szerepvállalásra is - tette hozzá. Fendler Judit kancellár közölte, az SZTE stabilan a harmadik legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézmény az országban. A kancellár kitért arra, hogy az SZTE szerepe jelentősen átalakult az utóbbi öt-tíz évben. Fontos feladatai lesznek a gazdaságfejlesztésben, a gazdaságélénkítésben, a befektetésösztönzésben vagy az ipari park kialakításában.

szte_1

 
Gellén Klára oktatási rektorhelyettes elmondta: az új hallgatók közül 3677-en alap-, 856-an mester-, 969-an osztatlan, 404-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas képzésen 4930, önköltséges finanszírozási formában 976 új hallgató tanul majd a szegedi egyetemen. Továbbra is komoly az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt, kiemelkedő az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karára fölvett hallgatók száma, valamint az informatikai képzési területre felvettek száma. Szintén munkaerő-piaci trend, hogy nő az érdeklődés a mesterszakos képzési forma iránt, a hallgatók számára vonzó a további tanulással elérhető bérnövekedés. Az SZTE-n a mesterszakok esetében 10 százalékkal nőtt a felvettek száma, 856 hallgató kezdi meg mesterszakon a tanulmányait - mondta Gellén Klára.



MTI/T.D.