Kormány támogatással újul meg a szegedi jogi kar épülete

650 millió forint kormányzati támogatással újítják fel a Szegedi Tudományegyetem jogi karának épületét. Az egyetem az elmúlt időszakban jelentős uniós forrását nyert el, amit az oktatási, kutatási és tudományos kiválóság javítására fordíthat.

A jogi kar épületének felújítása az első olyan infrastrukturális beruházás, amely az állami költségvetés támogatásával történhet meg, emellett az intézmény több hasonló fejlesztést is előkészít, többek között az egészségügyi és élettudományi képzés területén. Korszerűsítik az SZTE kollégiumait, a lézerközpont szomszédságában pedig tudományos-ipari parkot alakítanak ki. A kormány 2015-ben döntött a jogászképzés megerősítéséről, ennek érdekében évente 500 millió forint áll rendelkezésre a jogászképzés színvonalának emelésére.

 

Kormány támogatással újul meg a szegedi jogi kar épülete

650 millió forint kormány támogatással újul meg a szegedi jogi kar épülete

 

A jogi kar épületét 1882-ben emelték, eredetileg polgári leányiskolának szánták, ám az egyetlen olyan egykor bíróságként működő ingatlan az országban, ahol jelenleg jogi képzés folyik. 1958-ban az egyemeletes ingatlan részleges felújítása során az épület eredeti kupoláját lebontották. A hatvanas években egy újabb szinttel bővítették az épületet, így a korábbi toronyszoba is eltűnt. A felújítás során visszaállítják a toronyszobát és a kupolát, az épület udvarát befedik, ott új közösségi teret alakítanak, az udvar alatt pedig a tervek szerint egy 130 férőhelyes előadótermet hoznak létre. A munkálatok jövő nyáron kezdődhetnek.

 


/T.D.