Eseménydús évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett

A Szegedi Kortárs Balett a hét végén tartja első bemutatóját, a közönség Enrico Morelli Orfeusz és Euridiké című koreográfiáját láthatja majd.

Pataki András az évadnyitó társulati ülést követően elmondta, hogy rövid nyári szünetet követően tértek vissza a táncosok a munkához. Június 27-én a Művészetek Palotájában tartották a társulattal immár harmadik közös művét készítő olasz koreográfus, Enrico Morelli darabjának előbemutatóját. Augusztus elején pedig az együtteshez érkező új táncosokkal elkezdődtek az őszi fesztiválszezont megelőző próbák.

 

Eseménydús évadot kezd a Szegedi Kortárs Balett

Novemberben és decemberben elsősorban a gyermekközönséget megszólító előadásokat játszanak

 

Augusztus 23-án Szatmárnémetiben tettek eleget egy fesztiválmeghívásnak, majd keszthelyi, pécsi és budapesti vendégjátékokon léptek föl. Az együttes csatlakozott a Szegedi Nemzeti Színház új vezetésének számos kezdeményezéséhez, így a Magyar Dráma Napja alkalmából megnyitották próbatermüket az érdeklődő közönség előtt, majd fölléptek a teátrum alapításának 135. évfordulóját köszöntő gálaesten. Novemberben és decemberben elsősorban a gyermekközönséget megszólító előadásokat játszanak, felújítják a Diótörőt, melyet Szeged és Budapest mellett Százhalombattán is játszanak majd.