Bemutatták az új uszoda terveit

22 tervpályázat közül szakmai zsűri választották ki a nyertes terveit. Az idei költségvetésben 500 millió forintot különítettek el az uszoda tervezésre és  előkészítésére, a de város számít a kormány támogatására is.

Várhatóan jövő ősszel kezdődnek meg a munkálatok, miután 2017. első felében elkészülnek az engedélyek és kiválasztják a kivitelezőt is. Az új uszoda öt medencével és ezer fős lelátóval fog rendelkezni, akár nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas lesz. A beérkezett pályázatok elbírálását szakmai zsűri végzte, melynek tagjai árszakértő, gépész, energetikus, közlekedési, közbeszerzési és jogi szakértők voltak. 

 

szegedi uszoda  - forrás: szeged.hu

Az új uszoda külső látványterve

 

A bírálóbizottság megállapította, hogy az új uszoda újszerű, ökologikus, sportos és vidám hangulatot keltenek majd, igényes és harmonikus lesz a színválasztás, valamint a külső megjelenése is látványos lesz. A létesítményben kialakítanak wellness részleget és edzőtermeket, illetve egy "zöld tetőt", amely energaiszempontból lesz hasznos. 

 

/T.D.