A szegedi papucs hagyományainak folytatására alapítványt hoztak létre, továbbá kezdeményezték, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára.

Bárkányi Ildikó néprajzkutató, az alapítvány kuratóriumi tagja a civil szervezetet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása. 1922-ben, 95 évvel ezelőtt lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult. 

 

Az országban mai is van néhány mester, aki elkészíti a varrott, kifordított egylábas papucsokat

 

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el, ma már pedig egyetlen Szegedn élő szakember se készíti a kézzel varrott papucsot. Ugyanakkor a hagyomány még nem merült feledésbe, az országban mai is van néhány mester, aki készít ilyen lábbeliket, és szép számmal akadnak olyanok is, akik szívesen viselik ezeket. Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy segítse a szegedi papucskészítés tudásának ápolását és továbbadását, itthon és külföldön is népszerűsítse a lábbelit, támogassa az innovációt, a tudományos kutatásokat. Szeretnének létrehozni egy helybeliek és turisták számára is látogatható gyűjteményt és látványműhelyt is.

    

MTI/T.D.