H I R D E T É S

Szeged hírek

A reptéri parkolás ára még kedvezőbb

A reptéri parkolás ára még kedvezőbb

A reptéri parkolás díjszabása az utóbbi években jelentős csökkenésen ment keresztül. A reptér vezetősége számos lépést tett annak érdekében, hogy az utasok számára vonzóvá tegye ezt a lehetőséget. Nem sikertelenül, hiszen egyre többen döntenek úgy, hogy saját gépkocsival érkeznek a reptérre.

A reptéri parkolás árai elsősorban a zónától függően változnak; a terminál közelében elhelyezkedő parkolózónák díjszabása magasabb, a távoli zónák esetében viszont alacsonyabb árakkal találkozunk. A bud.hu munkatársa szerint ez az üzletpolitika nem a fizikai közelségből adódik, hiszen a terminál közelében elhelyezett zónák inkább tekinthetők megállónak, mint parkolónak. Ezek elsősorban azt a célt szolgálják, hogy néhány perc erejéig itt várakozzunk, ha valaki elé jöttünk a reptérre.

 

Ráadásul a Budapest Airport üzletpolitikájának fontos része az ingyenes várakozás lehetősége is: ha a parkolás időtartama nem haladja meg az 5 percet, a szolgáltatás teljesen díjmentes. A munkatárs szerint ez is mutatja, hogy a reptéri parkolás elsősorban a szolgáltatások körének bővítését, illetve a szolgáltatások minőségének javítását szolgálja, nem elsődleges bevételi forrásként szerepel. Éljünk tehát bátran ezzel a lehetőséggel! Ha valakit kiviszünk a reptérre vagy elmegyünk elé, az 5 perces ingyenes időtartamnak köszönhetően akár díjmentesen vehetjük igénybe a szolgáltatást.

 

A parkoló zóna kiválasztása során csupán alapvető szempontot kell figyelembe vennünk, azonban nem szabad elfelejteni, hogy egyes parkolók teljesen foglaltak lehetnek. Az ilyen kellemetlenség elkerülése érdekében ajánlatos igénybe venni az online foglalás lehetőségét, így biztosak lehetünk benne, hogy ott parkolhatunk, ahol szeretnénk. Alapvetően három szempontot érdemes figyelembe vennünk annak érdekében, hogy az igényeinknek leginkább megfelelő parkolózónát választhassuk ki.

 

Elsősorban a termináltól mért távolságot érdemes figyelembe venni, noha a reptéri transzfer remek szolgáltatást nyújt, így a távolságok gyakorlatilag jelentéktelenek. Természetesen gyalogosan is elérhető a terminál épülete; biztonságos gyalogjárdákon haladhatunk, így nem kell balesettől tartanunk a közlekedő autók miatt. Másodsorban érdemes figyelembe venni a kiszemelt parkolók szolgáltatási körét; a Business névre keresztelt parkolózónában kiemelt biztonsági intézkedések vannak érvényben.

 

Ha minél nagyobb biztonságban szeretnénk tudni az autónkat, érdemes ezt a zónát választani. Harmadsorban a kiszemelt zóna díjszabását érdemes szem előtt tartani. Hosszabb külföldi tartózkodás esetén a különbségek jelentősek lehetnek, így az átgondolt döntés megtakarítást eredményezhet számunkra.

 

A reptér vezetősége azt a célt tűzte ki célul, hogy az utasok számára vonzóvá teszi a reptéri parkolást. A feladat nem egyszerű, hiszen a tömegközlekedés még mindig jelentősen olcsóbb, ráadásul a megszokásnak köszönhetően még mindig sokan a taxizást választják. Eközben a Budapest Airport vezetősége igyekszik minél vonzóbbá tenni a különböző szolgáltatásokat, illetve igyekszik új szolgáltatásokat bevezetni a legtöbb zónában.

 

Ennek az üzletpolitikának köszönhetően egyre több XXL parkolóhelyet alakítottak ki, ahol kisbuszokkal és egyterű járművekkel is parkolhatunk, de a biztonsági intézkedések javítása is fontos állomása a reptéri parkolás fejlesztésének. A reptér vezetősége nem titkoltan azt a célt tűzte ki, hogy a reptéri parkolás szolgáltatást egyre népszerűbbé tegye az autósok körében, így javítva a reptéri szolgáltatások egészét.