A pártállam megyei nómenklatúrájáról nyílt kiállítás

A pártállam Csongrád megyei közigazgatásáról nyílt kiállítást február 24-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjára időzítve nyitották meg Pártkontroll címmel.

A megyei kormányhivatal épületében látogatható kiállítást nem máshol, mint a Magyar Szocialista Munkáspárt egykori megyei első titkárának valamikori irodájában rendezték be. Sok hazugsága volt a kommunizmusnak, ezek közé tartozott az önigazgatás megcsúfolása, vagyis a tanácsrendszer - mondta a megnyitón Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. A helyreállított irodában korhű enteriőr mutatja meg a szocialista idők hangulatát. Enyedi Zoltán fotóriporter hagyatékából pedig 700 fotó mutatja be az akkori időket.


\"\"


Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke beszél, jobbról Miklós Péter történész, az Emlékpont igazgatója. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely


Az államszocializmusban a helyi közigazgatás világában, azaz a tanácsokon a pártkontroll érvényesült, vagyis csak látszólagos önkormányzatiságról beszélhettünk - egészítette ki a történész mondatait Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott. A párt saját szolgálatára kötelezte mind a közigazgatást, mind a rendvédelmet, mind az igazságszolgáltatást. Juhász Tünde leszögezte: érdemes összevetni a régmúltat a jelennel, mikor a helyi közigazgatás, a kormányablakok célja az egyének és vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentse, az engedélyeztetési eljárások gyorsítása, az ügyintézési határidők rövidítése.


MTI / MCOnet