Egy évtizedes a német nyelvű orvosképzés az SZTE-n

Tíz év alatt több mint 700 német orvostanhallgató sajátíthatta el anyanyelvén a gyógyítás tudományának elméleti alapjait a Szegedi Tudományegyetemen.
Tíz év alatt több mint 700 német orvostanhallgató sajátíthatta el anyanyelvén a gyógyítás tudományának elméleti alapjait a Szegedi Tudományegyetemen. Az évtizedes jubileumát ünneplő német nyelvű képzés magas színvonalának németországi elismerését jelzi, hogy a visszajelzések alapján a szegedi alapozó képzést követően a hallgatók 80-90%-a valamely német egyetemen folytathatja pályafutását.

 

1999-ben a Szegedi Tudományegyetem úttörő szerepet vállalva, a vidéki egyetemek sorában elsőként indította el az orvostanhallgatók német nyelvű képzését. Az azóta eltelt tíz év során több, mint 700 német orvostanhallgató kezdte meg tanulmányait Szegeden, és teljesítette sikeresen a szigorlatokat és vizsgákat.

 

Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetem épülete

 

Az első két évet elvégzett hallgatók körülbelül 80-90 százaléka jut be a német egyetemekre a Szegeden elsajátított erős elméleti alapoknak köszönhetően. Ugyanakkor az orvosjelöltek egy része az alapozó képzést követően is Szegeden marad, hiszen arra is lehetőségük van, hogy az Általános Orvostudományi Kar angol, illetve magyar tagozatán folytassák tanulmányaikat. A Szegedi Tudományegyetem ezen felül jelenleg is tárgyalások folytat több német klinikával olyan közös programok beindításáról, amelyek keretein belül az első két év elvégzése után a hallgatók Németországban folytatnák tanulmányaikat a Kar programja szerint, az Egyetem felügyeletével.

 

„Németországban jelentősen korlátozott a felvehető orvostanhallgatók száma, így ebből a szempontból is kiváló lehetőséget jelent a szegedi képzés a pálya iránt érdeklődő német hallgatóknak. Bízzunk benne, hogy a jövőben is számos külföldi hallgató érkezik a Szegedi Tudományegyetemre, hiszen amellett, hogy üde színfoltot jelentenek az idegen kultúrák képviselői az egyetem életében, jelentős bevételt is hoznak" - hangsúlyozza Benedek György professzor, az SZTE Általános Orvostudományi Kar dékánja.

 

A két évtized óta sikeresen folyó angol és az évtizedes német nyelvű általános orvosképzés mellett a gyógyszerész és fogorvos hallgatók számára is lehetőség van angol nyelvű képzéseken való részvételre. A három kar idegen nyelvű óráin összesen 60 különböző náció közel 1000 diákja vesz részt.

 

(Forrás: szeged.hu)

 

- zs -

 

Szeged Online - www.szegedon.hu

Szóljon hozzá!