Lakástakarék - most még jobb a hozam

Ha be tudunk tenni egy alapba pénzt, ami kamatozik nekünk, mindannyian szívesen fialtatjuk a vagyonunkat.

A magyar lakosságra inkább az óvatosság jellemző, és a pénzügyi tudatosság hiánya is csökkenti a befektetéssel kapcsolatos kockázatosabb döntések számát.

Fix és államilag garantált hozam

 

Ha biztosra akarunk menni, egyértelműen a lakástakarék pénztárt kell kiemelni a kínálatból. Egyrészt tökéletesen biztonságos, azaz a pénzünk semmilyen esetben sem tűnik el - szemben azzal az esettel, ha részvénybe fektetünk, és az általunk pénzelt cég, vállalkozás összeomlik.

 

A bankbetétek nem tudnak jelentős hozamot felmutatni jelenleg. Három hónapos lekötés esetén 1 százalékos kamatot sem hoznak. Az akciós egy éves lekötésűek 2 százalék körül mozognak.
Az állampapírok esetén most 2-3 százalék körül stagnál a hozam. Minél hosszabb a futamidő, annál jobbak a kondíciók. Meggazdagodni azonban ezekből sem lehet, a biztonság az, ami ezeknél a pénzügyi termékeknél garantált.

 

Ebben a helyzetben nem csoda, hogy az ingatlan sláger lett a befektetési piacon, ami az árak komoly felfutását eredményezte, főleg a magas presztizsű környékeken.
Az LTP szerényebb bevételt hoz, mint egy jól hasznosított ingatlan. Utóbbi havi százezres nagyságrendű összeget is hozhat a konyhára, ha valamilyen módon kiadjuk; és ha emelkedik az értéke, egy okos eladással jól ‘szállhatunk ki’ belőle.
Ám az ingatlan vétel komoly tőkét feltételez, hiszen az értékesebb lakások, házak ára ma már inkább a 30 millió forint feletti határon van túl, mint a 20 millión.

 

A lakástakarék esetében csak szerény havi befizetésre - maximum 20 ezer forintra - van szükségünk, és relatíve kisebb összeget hoz a kilépéskor, a megtakarítási idő lejártakor. Ám a hozam rekord mértékű!

 

Ha van ingatlan, azért, ha nincs, azért hasznos

 

Mire tudjuk ezt a konstrukciót igénybe venni? Nemcsak lakásvásárlásra, hanem sokkal több célra: például felújításra, beépített műszaki cikk vásárlására, de lakáshitel törlesztésre is. Szinte nincs olyan család, ahol valamelyik lehetséges felhasználási mód ne lenne pár évente időszerű.

 

A hozam szempontjából a hazai piacon egyértelműen ez a termék vezet. Öt éves lekötés esetén 9 százakékos hozamot eredményezhet, míg az utána következő 4 éves lekötésű állampapír 3,55 százalékkal követi.

 

Egy kis utánaszámolással kiderül, a hosszabb időszakra kötött LTP szerződéseknél már nem ilyen szép a hozam, ezért is javasolt inkább több rövidebb szerződést indítani egymás után.
Mivel idén csökkent a kötelező várakozási idő a megtakarítási idő lejárta után, és a kifizetési idő előtt, ezzel még tovább rövidült az időszak, amire az adott hozam vonatkozik. Így még többet fial a lakástakarék. Átlagosan 0,4 %-al többet hoznak a különböző időtartamú szerződések, pusztán attól, hogy egy hónappal rövidebb a kiutalási időszak. Persze emellett a ‘felesleges’ várakozás idejének csökkenése is örvendetes.