Az ünnepek idején Szegeden is érvényben volt a kikapcsolási moratórium, mely közel 250 felhasználót érintett.
Minőségre és mennyiségre is jobb paprikatermésnek örvendhetnek a Szeged környéki termelők, mint az elmúlt 50 évben bármikor.
Ismét Gyimesi László került a Fidesz szegedi szervezetének élére, munkáját Kohári Nándor ügyvezető alelnök segíti majd.
Várhatóan 2012 elején nyújtja be a kormány az ELI program pályázati dokumentációit az Európai Uniónak.
Félelmet kelthet a szegedi cégekben a szocialista polgármester intézkedése, mely szerint nyugalmazott titkosszolga ellenőrzési majd az önkormányzat...
Lezárult a szegedi Közlekedési Kft. vizsgálat melynek következtében az átvilágító bizottság úgy döntött, hogy feljelenést tesz az SZKT ellen nagy k...
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezi a Simándy József Emlékversenyt a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara.
Csongrád Megyei Önkormányzata és a Rendezvényház Nonprofit Kft. közös szervezésében családi és gyermekprogramokat rendeznek Szegeden a Móra parkban.
A napokban adták át szegeden azt a 4D - s ultrahangkészüléket, mely a tudomány jelenlegi állása szerint az egyik legmodernebb készülék.
Arad és Budapest mellett a szegedieknek is lehetőségük lesz a páratlan román relikviákat megtekinteni, melyet egy nagyszabású kiállítás keretében m...
Az idei éven száz rászoruló családban élő fiatal kap számítógépet a jó osztályzatért cserébe a Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítván...
A Fidesz szerint hosszú távon olyan pénzügyi helyzetet teremtene jelenlegi formájában szeged 2011 - re tervezett költségvetése amely finanszírozhat...
Bár a szegedi alsó rakparton december óta ingyenesen parkolhatnak az autósok a Tisza áradása miatt eddig ezt nem lehetett kihasználni.
A Tisza vízszintje elérte azt a szintet, hogy elkezdődhetett a rakpart takarítása Szegeden.
A kormány az Új Széchenyi Terv keretében nyújt támogatást a Szegeden megvalósuló szuperlézer programra.
Az NFÜ vizsgálatot indított a szegedi új trolibuszok beszerzés körülményeinek kivizsgálása érdekében.
Január 3 - án megnyitott a kormányhivatal ügyfélszolgálati irodája azaz a Kormányablak Szegeden is.